Blog

2013.9.22
Harag
Szilvia csak nézte a vizet. Haragudott, maga sem tudta kire. Ûrt érzett és csomót a torkában. Amikor hozzáment ahhoz a férfihez, akit akkor teljes szívébõl szeretett, azt hitte, õk lesznek a kivétel. Talán azért haragudott, mert nem így lett. Robira haragudott, az exére, ki másra? Saját magára kellet volna talán? De hát miért? Amiért hagyta, hogy a hideg kígyó közéjük feküdjön a franciaágyba? Amiért választás elé állította: karrier vagy család? Amiért a gyerekeket használva zsarolta? Nem. Saját magára semmiképp nem haragudhatott, hiszen õ csak a lányok érdekeit nézte, õ jó ember, õ becsületes. Másra nem haragudhatott, csak Robira, Robi volt az oka mindennek, a csalódásnak, a kisebbségi komplexusoknak, a hideg kígyónak és mindennek. "Fizetnie kell", gondolta. Fizetni fog ezért.

2013.9.19
Apás hétvége
Péntek délután Omár hamarabb jött el a bankból. Tizenhárom éve nyomta ugyanazon a helyen, büszkén viselte a cég kituzõjét majdnem Armani öltönye hajtókáján. Benjaminért ment, ez az õ hétvégéje volt. Ilyenkor õ hozta el az oviból. Fáradtnak érezte magát, a héten három kora reggeli értekezletet is tartott, és ezért kimaradtak a hajnali edzések, amelyeket szeretett is, meg nem is, de kellettek, hogy jól nézzen ki. Viszont feldobta a gondolat, hogy nemsokára a gyerekével lehet.
A bevásárlás megszokott program volt, Benji ügyesen tolta a kocsit, Omár gyorsan és határozottan pakolta a cuccot. Nevettek, beszélgettek kicsi és nagy dolgokról. Omár úgy érezte, akármit gondol is az exe, a fiával csak õ tud így...
A Spárban ugyanabban a pillanatban harminckét hétvégi apuka gondolta ugyanezt.
Vasárnap este, miután visszavitte Benjit az otthonába, és õ is hazatért, boldog volt. Azért, mert klasszul telt a hétvége. No meg azért, mert akárhogy is, sok az a 48 óra folyamatosan... Benyomta a tévét és a 105-ösre kapcsolt. Viszlát Omár-apuka, isten hozott Omár-férfi, kezdõdhet a hét!

2011.9.12
Borra sör
Emettnek sikerült valahogy hazajutnia Hollandiából, ahol a beígért havi 1000 euró fizetés helyett… semmit sem kapott. Majdnem egy hónapot dolgozott keményen, gyakorlatilag ingyen. Az egész munka átverésnek bizonyúlt. Itthon elsõ útja a krimóba vezetett, és pezsgõt rendelt… egy fillér sem volt a zsebében. Másnap megint ivott és aztán megint. Amikor már nem kapott hitelt, addig könyörgött, amíg megszánták. A barátok literszámra hordták neki a rossz bort és õ literszámra itta “majd fizetek a jövo héten” címszóval.
Észrevétlenül alkoholista lett és elsüllyedt a bánat mocsarában. Csendes szenvedésbõl és aggresszív duhajkodásból álltak a napjai, és azt sem tudta szerda van vagy szombat. Pedig a mája pont egy szombati napon mondta fel végleg a szolgálatot. Utolsó gondolata nem Ezme volt, nem is a fiai, hanem a maradék bor a hûtõben. Egy hét után találtak rá. A szomszédok jelentették a házból áradó bûzt.

2009.12.17
Tudok repülni
A férfi régóta keresgélt már a társkereso weboldalon, nem volt sem különösebb ambíciója, sem valamiféle eloítélete. Fatalista lévén úgy tartotta, ami jön az jól van és nem csinált nagy ügyet az egészbol. Több randija is volt már, némelyik egészen kellemes, senki olyan, aki mellett megállapodott volna.
A no éppencsak beiratkozott, a második levele és az elso, amire válaszolt, a férfié volt. Félt. Azt kérte, hogy levelezzenek egy kicsit. Így telt el egy hónap. Néha leveleztek, néha nem.
Aztán a férfi felhívta ot telefonon. Arcukat csak fényképrol ismerték, de minden egyes telefonbeszélgetés közelebb és közelebb vitte oket egymáshoz.
Megbeszéltek egy találkozót, de a férfi beteg lett. Aztán megbeszéltek még egyet, de akkor a no pánikolt be. Megint eltelt egy kis ido.
A no nem tudta elfeledni a férfit és a férfi sem akarta elengedni a not. Megint felhívta. Minden nap beszéltek, szinte érezték a másikat az éjszakában, titkokat suttogtak kedvesük fülébe, csókok kúsztak elo a telefonból. Lassan kezdték egymást megismerni és szerelmesek lettek.
Megbeszéltek egy találkozót de most már mindketten féltek. Rettegtek a csalódástól, attól, hogy csak ok maguk építették fel álomvárukat vizes homokból amit ha kiszív a nap, máris elvisz a szél.
A megbeszélt napon a no korán ébredt, még hallotta a madarak hajnali dalát. Felvette égszínkék köntösét és belevágott a reggelbe. Késobb, dél körül összepakolt és elhagyta a várost. Soha nem felejtette el a férfit, örökké szerette. A férfi kereste ot. Várt rá, szerelme nem múlt el soha.
A megbeszélt napon a no korán ébredt, még hallotta a madarak hajnali dalát. Déjà vu érzése támadt, halványan emlékezett, hogy azt álmodta nem találkoztak többé de szerelmük örökké élt tovább. Nagy volt a kísértés, hogy kövesse álmát, mégis maradt. A hídnál beszéltek meg randevút.
A férfi mögötte állt. Már régóta. Beszívta a no illatát. Mellé lépett, belenézett a szemébe, lassan megérintette a kezét és elindultak, át a hídon.
A mikor a híd közepére ért, a nõ észrevette, hogy egyedül van. visszanézett, de ott nem látta a férfit, ezért inkább továbbment. Jól is tette. A férfival nem találkozott többé, de nélküle nem lett volna bátorsága elindulni.
A híd túloldalán egy hegy emelkedett. A nõ elindult fölfelé a kõlépcsõn. Jobbról is, balról is szólongatták: „maradj”, „ne menj”, „gyere velem, kapsz vágyat, kapsz álmot, kapsz verset, kapsz táncot”, de õ nem állt meg, fel akart jutni, hogy szétnézzen, hogy lássa mi van odaát. Az út kemény volt, a lépcsõ meredek, egyre nehezebben kapott levegõt, de csak ment, valamiért fel akart érni. Aztán fent volt, egyszer csak ott állt a csúcson és meglátta. Hiszen… de hogyan…
A férfi fent volt, arany trónon ült, fején ragyogó korona.
- Hogy jutottál fel ilyen gyorsan? – csodálkozott a nõ.
- Titok – suttogta a férfi.
- Mondd el nekem, csak nekem! – kérlelte.
- Rendben. Tudok repülni – vallotta be a király.
- Taníts meg, hogy repülhessek veled!
A király mosolygott és kinyújtotta a kezét. A nõ ragyogó szemmel ült fel kedvese mellé az arany trónra.
Király és királynõ sokat beszélgettek a repülésrõl, de minden másról is esett szó. A királynõ szivesen hallgatta urát, néha õ is mesélt. Így telt el néhány óra, néhány hét, néhány év.
Egyszer a királynõ azon vette észre magát, hogy képes repülni. Hogyan történt, maga sem tudta. Csak abban volt biztos, hogy végre együtt repülhetett azzal, akit szeret. Odament a szikla pereméhez, széttárta karjait, hátranézett, hogy meggyõzõdjön arról, szerelme nézi-e. Nézte. Leugrott. Elõször zuhant, aztán végre repült, körözött a langyos levegõben a trón felett. Olyan boldog volt, mint még soha. Hívta a királyt, repüljön vele. De egyre inkább hívta, az egyre szomorúbb lett.
- Te csak menj! – buzdította, és lehajtotta a fejét.
„Visszajövök” gondolta a nõ. Megfordult, és elszállt, hazafelé. Már nem látta, amikor a férfi felemelte a kezét, hogy búcsút intsen: csuklóján arany bilincs volt, mely arany trónjához láncolta.
A nõ hazatért. A teraszon landolt, a selyemfüggöny végigsimította arcát, ahogy belibbent a napillatú szobába. Felöltötte égszínkék köntösét, és azonnal mély álomba merült. Csodálatos álmot látott.
Odament a szikla pereméhez, széttárta karjait, hátranézett, hogy meggyõzõdjön arról, szerelme nézi-e. Nézte. Leugrott. Elõször zuhant, aztán végre repült, körözött a langyos levegõben a trón felett. Olyan boldog volt, mint még soha. Hívta a férfit, repüljön vele. A férfi felemelkedett trónjáról, ledobta koronáját, odarepült mellé, egymásra mosolyogtak és együtt nekivágtak a világnak.

2009.10.02
Uszoda
Vagy ötven 11-12 éves pancsoló, ugrándozó iskolással úsztam együtt. A sárga virágos úszósapkám volt rajtam, amihez remekül passzolt a sárga egyberészes fürdõruha, csak egy baj volt vele. A sok klórtól már teljesen áttetszõvé vált, ami rendszerint nem érdekelt, mert az uszodába többnyire nõk jártak, azokból se sok. Most viszont, hogy kb 45 szempár követte minden mozdulatomat, roppant kellemetlenül éreztem magam, olyannyira, hogy kínomban a férfi öltözõbe menekültem, ahonnan viszont újra vissza kellett kullognom a gyerekektõl zsibongó úszótérbe... Az öltözõben is ért meglepetés. Az egyik kislány nem érezte jól magát, fájt az oldala, ezért kikéredzkedett a medencébõl. Duci barátnõje pátyologatta, aki egyáltalán nem úszott... talán a kövérsége miatt. És pont a kis túlsúlyos szólított meg elsõnek. Nem tudom mit mondott mert az agyam megállt az elsõ szónál: "Néni". Hazafele menet boldogan gondoltam Ninára, akit nemsokára megpuszilgathatok és a forgalmas fõút most csendesnek tünt az uszodai dzsungel után.

2009.09.30
Szélmalmok és tulipánok
Az egyetlen szõke pultosnõn kívül a támaszpont teljesen üres volt. Emett jól ismerte a szõkét egészen kislánykora óta. Faterja lehetett volna és egy kicsit úgy is érezte. Sört kért, pohárral. Amióta eladósodott, csak a legkülönlegesebb alkalmakkor pezsgõzött. Úgy tervezte, az egész délutánt ott tölti majd, másnap indult Hollandiába dolgozni, és illendõen el akart búcsúzni a haveroktól.
A hajófestés nem éppen egy 60 éves embernek való munka, ha mégoly jó passzban van is, de menni kell… Amikor kikerült a vasöntödébõl, azelõtt 40 évvel, megfogadta, hogy soha többé nem fog fizikai munkát végezni. Most sem vállalta volna, de Ezméért mégis megtette. „A szerelemre” gondolta, és felhajtotta a sört.

2009.09.29
Mint a szemed világára...
Andy már majdnem feladta, amikor végre megpillantotta áldozatát. Szép, zöld szemû lány volt, éppen a metróból jött felfelé a lépcsõn. Azok a szemek! Andy rögtön érezte a szokásos bizsergést, amely valahol mélyen lent hasított a húsába. A macskaszemek egyenesen az õ szemeit célozták meg. Mosolygásra kényszerítette magát, tudta, hogy ellenállhatatlan, amikor mosolyog. Tíz perc mulva az emeleti kávézóban ültek. „El kell bûvölnöm” gondolta. De nem hívhatta el rögtön a lakására, nem az a tipusú lány volt.
Pár héttel késõbb pengeéles késével végre kivájta a zöld szemeket. Hónapokig hordozta a zsebében õket, mielõtt a világhálót böngészve rábukkant a legszebb barna szempárra, amit valaha látott. A zöld szemek a jégszekrényben végezték, a többi mellett.

2009.09.28
Édes otthon
Milánó. Szép és ronda. Ahol otthon vagyok és vendég. Sok minden történt, amióta elmentem. A Dóm elkészült, legalábbis az eleje. Most majd lehet oldalról tisztítani. Van is egy ilyen mondás, a Dóm-gyár: ha egy munka túl hosszúra nyúlik.
A barátok még mindig barátok, van, aki szerelmes, más apukáját siratja, egyesek költöznek, mások házasságról álmodoznak.
A pasta, a pizza, a prosciutto olyan, mint amikor elmentem. Csak talán még jobban izlik a kemény magyaros kaják után (bár anyu istenien fõz).
Milánó sokarcú, talán ezért szeretem: olyan, mint én. Reggel felkel és lehet szürke, esõs. De kaphatsz ajándékot is, amikor olyan tiszta, hogy ellátsz a Kilimandzsáróig.

2009.09.15
Peggy and co.
Sebastian a Harry’s bárban Bellinit szürcsölgetett.
- Megszereztem a Valentinot – közölte Monika miután beviharzott, és ledobta magát a díványra barátja mellé.
- Ugye piros? – nyugtalankodott a férfi.
- Persze. Milyen legyen egy Valentino? Megvannak a meghívók?
- Of course, my Darling.
Monika éhes volt, Cipriani risottot rendeltek. Egy üveg Valpolicella is elfogyott. Délután benéztek a Guggenheimbe, mint minden alkalommal, amikor Velencében jártak.
Sonia Van Elinkhunzen grófnõ velencei lakásában laktak, amit Sonia akkor még nem igazán rendezett be, és aztán már nem. Az évek során ez az ingatlan is lassan elúszott.
A díjkiosztó után, a hivatalos party után az Excelsiorban, Turturro privát bulija után a Danieli vip lakosztályában, számtalan pezsgõ és piros kaviáros szendvics után Monika és Sebastian a Szent Márkon sétáltak. Seba tökéletesnek érezte a pillanatot, hogy ismét megkérje Moni kezét. A lány ezúttal is nemet mondott.

2009.09.14
Titkok
- Rég csókolóztam – lehelte a férfi arcába Rosalie.
Levi majd szétdurrant, feje lüktetett. Alig várta, hogy nála legyenek. Suhanó éjszakai fények között szlalomozott a megengedett sebesség kétszeresével. Végre eloszoba, nappali, háló, ágy.
- Gyere – parancsolt a nõre.
- Mit szeretnél? – incselkedett vele Rosalie. – Mi a perverziód?
- Nincs perverzióm. Csak…
- Rosalie lassan kigombolta az ingét, és a férfi fölé térdelt.
- … a szádat szeretem nézni, ez a perverzióm. Ahogy csinálod.
Kis idõ mulva a férfi megkérdezte:
- És neked, van perverziód?
A nõ halkan suttogott a fülébe, és ahogy Levi a forró titkokat hallgatta, újra felébredt benne a vágy.

2009.09.10
Kopaszi töprengések
Az ezredes a Kopaszi gáton üldögélt egy padon. "Vajon miért rövidebb a támlájuk, mint az ülõrész?" tépelõdött. Az "életem asszonyai" témakörön már túl volt. Igazából nem dicsekedett hosszú listával. Összesen két nõ szerepelt rajta. Az amerikai lányt, akivel annak idején volt egy rövid és mégoly rosszul sikerült flörtje, említeni nem illendo és nem célszerû. Ez még akkor történt, amikor kevesen utazhattak, plane a tengerentúlra...
Élete két asszonya. Az elsõ: nagy szerelem; a második: igazi társ. Az elsõ, Ezme. Csodálatos, lángoló, nevetõ és síró, érzõ, bölcs és ostoba. A második, Sára, a Sárák összes tipikus külsõ és belsõ jellemzõjével. Lehet két ember szerelmes, fájón, lángolón, és ugynanez a két ember maradhat aztán együtt és válhat belõlük jó társ egy életre? Lehetséges? Vagy a kettõ kizárja egymást? Ilyesmiken gondolkodott az eredes, és mit nem adott volna, ha csak egy pillanatra... Boldog volt, persze, tulajdonképpen. Soha fel nem adta volna Sárát, a sok együtt átküzdött évet, de egy percre szerette volna visszaidézni azt a szerelmet, azt a tüzet, azt az éhséghez hasonlítható ûrt, amit Ezme jelentett neki annak idején.

2009.09.09
Vég és kezdet
Amikor befejezek egy hosszú, határidõs feladatot, a jól végzett munka öröme és az elégedettség után jön az üresség. Hirtelen rengeted szabadidõ zuhan rám, mit is tudnék vele kezdeni? Kicsit szomorú, kicsit keserû.
Aztán az idõ hirtelen átrendezõdik. Csacsi, csacsi lány! Hány napja hordod ugyanazt a ruhát? És a hûtõ? Üres, gyakorlatilag csak nass, és a kicsi ennivalója. Pormacskák kergetnek papírzsebkendõ egereket. Mióta nem láttál egy filmet, mikor volt könyv a kezedben, a fordítandón kívül? De beszéljünk csak a csimbókokban lógo hajzatról? Vagy a rendezetlen egyebekrõl? És mindez még csak-csak. De ott van kicsi. Hisztis lett, észre sem vettem. Elhanyagoltam a lelkét, nem figyeltem rá. Tíz percenként elesik, csakhogy anya pillantson oda, ordít, ahogy a torkán kifér minden apróságért. A kisangyal most egy csatangoló veszedelem. Még náthás is lett egy ölelésért. Szabadidõ? Mirõl beszélek?
Elérkezett az érzelmi döntések pillanata is: nem várom többé, ami nem jön, és kitárom kapuimat az újnak. A híd túloldalán talán már integet valaki. Talán.

2009.09.07
Düh
Levi nem akarta elhinni, hogy Lisa szakított vele. Azelott ez soha nam fordult elõ. Eddig mindig õ sértodött meg, õ csapta be az ajtót, õ vágta Lisához a kulcsokat, õ követelte vissza a cuccait. Most meg a lány csinálta ugyanezt, persze nem annyira színpadiasan, mint õ maga szokta. Már négy napja nem hallott felõle, nem tudta mit csinál, kivel szeretkezik, ki fogdossa, ki súgja a fülébe, amit hallani akar. Megpróbálta felhívni Vivient, akit egy plázában szedett fel pár éve, és akit arra használt, hogy perzselõ haragját kioltsa benne. Csakhogy Vivien most nem ért rá. Pedig rögtön bosszút akart állni. Kínja nõttön nõtt, elképzelte, ahogy Lisa vonaglik… Megkönnyebbült. De szinte ugyanabban a pillanatban mélységes szomorúság fogta el. Üres volt, céltalan és gyenge. Ekkor megszólalt a telefon.

2009.09.05
Micsoda élet!
Hajnalban hangokat hallottam, a kisgazda volt, wc-re ment. Mint minden hajnalban. Lemaradtam volna a szomszéd haver pletykáiról? Vagy az is lehet, hogy ma õ is elaludta a szokásos találkozót: semmi csaholás, semmi ugatás. Viszont harangoztak. Tudtam, hogy nemsokára eljön a séta ideje.
Aznap délben a kisgazdával mentem le, mint egy ideje majdnem minden nap. A megszokott útvonal, a megszokott szagok, a megszokott jelek. Csakhogy hirtelen másfelé kanyarodott. Nem is értettem. Aztán találkozott valakivel, egy vizslaszagúval. Engem meg pórázra fogott és elmentünk a cukrászdába. Mintha érdekelne engem a cukrászda. Nagyon uncsi volt, szerencsére a vizslaszagú sokszor megsimogatott, és a kisgazda sokat nevetett. Ezt mindenesetre jó volt hallani.

2009.09.04
Hazudnak a nõk
Rosalie, a mágus ex neje bejelentkezett a társkeresõ portálra. Naponta többször is felment, hogy megnézze kik kerestek rá. A fénykép, amit feltöltött, évekkel azelõtt készült róla, egy hálószoba intim környezetében, amikor a szerelmes fényképezõt félmeztelen teste még táncra tudta perdíteni. A koráról is füllentett, mint a végzettségérõl, súlyáról, gyerekeirõl. Növelni akarta esélyeit, minden áron. Aztán meg, amióta Karabas együtt járt azzal a nõvel… valami kliense vagy mi! Hallatlan! Neki is gyorsan össze kellett szednie egy pasit, de nem akárkit ám, valami I. kerületi szuper felsõvezetõre pályázott. "Csak furcsa lesz" gondolta, "amikor egy hét alatt 8 évet fogok öregedni".
Az elsõ levélnél plusz 3. A telefonbeszélgetésnél még plusz 3, a maradék kettõ a természet ajándéka. Talán.

2009.09.03
Csontváz a szekrényben
A költõ felébredt amúgy is felszínes álmából. A gyilkosság jutott eszébe, másra nem is nagyon tudott gondolni. Mikor lesz vége? Soha. Soha. A gyilkosoknak minek adnak lelkiismeretet? Vagy csak költõbõl lett gyilkosok rendelkeznek vele?
Majdnem egy éve már, hogy megölte felesége szeretõjét, pardon, ex-felesége. Azt gondolta, ettol majd jobban fogja érezni magát, nem így lett.
Érdekes, jobban tudunk haragudni a szeretõkre, mintha az õ hibájuk lenne…
A holttestet bedobta a tóba, emlékeivel együtt. Vándorútra indult, hogy meglelje békéjét: lassan gyógyult a seb, múlt a fájdalom. Megbocsájtott mindenkinek, saját magának is. Új életet kezdett.
Csakhogy a holttest fel-felbukkan, és ki tudja, minkor kopogtatnak ajtaján a törvény emberei… vagy a bosszúálló istenek.

2009.09.02
Baba mama
Bella felragasztotta a pisizacskót kislányára. Mindenki azt mondta, nem nagy ügy, majd kinövi. Megint orvoshoz, megint egy kórházban töltött nap. Miközben pelenkázta, arra gondolt, hogy mihamarabb vissza kellene mennie dolgozni. Csakhogy ez a bölcsin is múlott. Egyelõre nem sikerült elhelyeznie Liát állami intézménybe, várólista. Mindenütt. A magánbölcsi meg drága volt, de hát, ha minden kötél szakad… Akadt rá egy kis támogatás is, a polgármester személyesen nyugtatta meg efelõl. Egyébként a polgármester mindig meg tudta nyugtatni Bellát… így vagy úgy.
Tény, hogy már nagyon hiányzott neki az irodai zsongás, a kollegákkal való dumcsizgatás a kávégépnél. Annak idején õ volt a középpont, mindenki hozzá fordult problémáival, ügyes-bajos dolgaival és pletykáival. Gyakorlatilag mindenkirõl tudott mindent. Most csak a helyi anyukák magánéletét ismerte, de az nem volt valami érdekes: a kisgyerekes anyukák világa leginkább kicsinyük körül forog.
A vizsgálat jól sikerült: Lia tényleg kinõtte a vesemedence tágulatot. Ahogy kinõtte a hányást, az ekcémát, a kancsalságot, a csípõficamot, a kruppot. Jó lenne minden bajt kinõni, magunk mögött hagyni, mint fáradt olajat.

2009.09.01
A férfi, akinek megvolt mindene
A férfi szerette a rendszert. Nemcsak hogy szerette, de másképpen el sem tudta volna képzelni az életét. A hét minden napján nagyjából ugyanaz történt, mint az elõzõ hét ugyanazon napján. Egy négynapos ünnep rendkívüli stresszt jelentett számára, kizökkentette õt a rendes kerékvágásból és ezt nehezen tûrte.
Hétfõn berohant a szerkesztõségbe és összeszidta alkalmazottait. Kedden golfozni ment, szerdán étterembe. Csütörtökön masszázs, pénteken vendégek. De egy közös volt a hétköznapokban: õ hagyta el utolsónak az irodát, mindig. Szombaton sokáig aludt. Aztán elkészítette a következõ heti listát a bejárónõnek, játszott a kutyákkal. Amikor lánya még vele élt, szombat délutántól vele volt. Vasárnap meglátogatta édesanyját. És ez így ment hétrõl hétre.
Végül is nem volt semmi baj az életével, tulajdonképpen meg volt magával elégedve, nem változtatott volna semmin, semmiféle kompromisszumra vagy engedményre nem lett volna hajlandó senki kedvéért. Csak egy valamit szeretett volna még, de azt nagyon. FÉNYT. Mintha valaki felkapcsolná a lámpát, vagy mintha a fekete-fehér film hirtelen szinessé válna. Éppen olyan, mint azelõtt, mégis…

2009.08.31
Vágy
Levi már nagyon várta az estét. Két lányt is talált, akik azt mondták, eljönnek.
Lisa is szerzett egy pasit. "Tökéletes" gondolta.
Lisa fiúja okos volt, tudta, mire megy ki a játék. Hátulról simogatta, úgy, hogy Levi jól lássa a nõ testét és a felizzó kéjt szemeiben. Levi csajai jótestû, szép lányok voltak, erõs kezeivel nagyszerûen össze tudta fogni hosszú, selymes hajukat.
De ez már a múlt. levi és Lisa régóta nem játszottak így. Bántani és szenvedni, annak idején ez volt a lényeg. Csakhogy nem voltak szabadok többé. A konvenció rabjai lettek. Elengedni sem tudták egymást: a testi vágy emléke fogva tartotta õket. Tengõdtek egymás mellett, mint szöcskék a befõttesüvegben.

2009.08.29
A vége felé
Ezme szomorú volt. Alaptermészete szerint is gyakran elfogta a melankólia, de az életet sem találta olyan viccesnek, úgy általában. Abba a korba érkezett, amikor már átfogó képet lehetett alkotni a megtett útról, és nem volt igazán sok hátralevõ. Gyerekei felnõttek és Ezme aggódott értük. Sem fia, sem lánya nem találták meg a családi békét jelentõ kapcsolatot. Nem, mintha nem látott volna maga körül boldogtalan családokat, kezdve a sajátjával, ahol három férjet, annál sokkal több csalódást és kudarcot tudhatott maga mögött. Hitt már a kommunizmusban, a reinkarnációban, Máriában, saját magában, a férfiben, akit szeretett. Most egyetlen unokájában hitt, aki vitte tovább az életet, az õ vérét, az õ DNS-ét, az õ huncut mosolyát réges régrõl. Az életben csakis a gyerekek fontosak: övék a jövõ. Ez az egyetlen gondolat képes volt Ezmében reményt és boldogságot ébreszteni. Amikor a kislányra nézett, magát látta benne kicsinek és a halál már nem is volt olyan félelmetes.

2009.08.28
This is the beginning of a beautiful friendship...
Így a polip a csimpánzhoz:
Barátom, nem vagy még tele?
Mit szólnál egy kis úszáshoz?
B anánfádról cuppanj már le!
Ismerek pár szimpi kagylót,
mulathatnánk velük egy jót.
Van egy szuper bernátrák hely,
rák-banda zenél s énekel.
A majmocska megköszönte
meghívását elfogadta,
a fa ágát elengedte,
s a tengert bebarangolta.

2009.08.27
Abraka dabra
Az ügyfél késett. Karabas nem szerette a késõket. Titkárnõjét is megkérte, hogy az idopont egyeztetésekor magyarázza el a kedves hölgyeknek és uraknak, hogy mennyire fontos a pontosság. Vivien már hatodjára jelent volna meg nála, mindig pontban a megbeszélt idoben jött. Karabas csodálkozott is, ilyesmi Viviennel nem fordult elõ azelõtt. A nõ fõ problémája a pénz volt. Legalábbis amit bevallott. Hogy férjét már nem kívánta és hogy azon töprengett évek óta, mit tudna csinálni egy (vagy több) izmos fiúval, azt eltitkolta.
Karabasnak az utóbbi években megfelelési kényszere lett, maga sem tudta, mitõl. Talán becsömörlött az otthoni kielégületlenségtõl, a gyönyörû ház, az egzotikus utazások, a szebbnél szebb és fiatalabbnál fiatalabb feleségek sem tudtak már semmi újat adni neki. Maradt a munka, amiben a legjobbat akarta nyújtani mindenkinek. Csakhogy ez nem volt egyszerû. Nem adhatott pénzt azoknak, akik nincstelenségükrõl jöttek panaszkodni, nem találhatott szerelmet a depressziós egyedülállóknak, nem gyógyíthatta meg anyuka rákos kisfiát. De minden erejével dolgozott azon, hogy segítsen a hozzá fordulókon.
Vivien végre megérkezett, Karabas nem is kínálta meg a szokásos itallal, rögtön belevágott fontos mondókájába: "Nos, kedves Vivien, nem fogja elhinni, megüresedett nálam a házvezetõnõi állás. Ha úgy gondolja, és mivel tudom, hogy éppen munkát keres, a jövõ héttõl elkezdhetne nálam dolgozni, mondjuk heti háromszor?" Vivien reakciójától a mágus majdnem elélvezett.
Másnap egy új kliens érkezett. Pontos volt, Karabas megkínálta almalével. Érdekesnek találta a lányt, érzékeny volt, az a könnyen piruló fajta. Hasonlított utolsó feleségére, akinek trehánysága még érzékiségénél is nagyobb volt, ez okozta végül a válásukat.
Karabas hallgatta a lányt: szerelmes lett egy ismeretlenbe, nem is találkoztak, talán egyszer. A lány gyógyírt kért a mágustól, hogy el tudja felejteni: a férfi nem szerette viszont.
Karabas már nem is figyelt a szavakra, csak a lány szájának mozgását látta, a szája volt a legszebb. Nem tudta levenni róla a szemét. "Meggyógyítalak" gondolta.

2009.08.26
Vissza
Vége a nyárnak. Még süt a nap és meleg van, de már hamarabb sötétedik, a levegõben pedig ott rezeg az elmúlás. A nyaralás, ahogyan a nyári flört is, már csak emlék. Mégis történt valami, valami fontos. A szívfájdalmon, az égési sebeken, a kifutott tejen és a szúnyogcsípéseken túl, megtörtént a csoda. Gyerekek rohangáltak az erdei színpadon, táncoltak, énekeltek, szöveget mondtak, elestek és felálltak. Színház volt a javából: egy újabb Celebritygroup produkció. Talán még a szokásosnál is hóbortosabb, de most megvan az alibi, hiszen fõleg kicsik játszottak. Szerencsés vagyok, hogy létrehozhattam. Jövõre ismét!

2008.08.01
Osztálytalálkozó
Viszontlátni a régi osztálytársakat nem mindig kellemetlen. Már-már közhellyé alakult az az elképzelés, hogy a diáktalálkozókon az ember szembesül saját megöregedésével. Nos, vannak kivételes osztályok, kivételes évjáratok, ahol a túlnyomó többség pozitív testben és lélekben egyaránt. Meglepõ. Persze itt is vannak kivételek, van aki lepukkant, aki mellé le sem ülsz beszélgetni, aki taszít, de vannak meglepetések is, olyanok, akikkel két szót váltottál annak idején, most pedig világmegváltó tanácsokat kaphatsz tolük, ha van kedved meghallgatni. Régi szerelmeink mostanra többgyerekes családapák, mégis jó, jó, jó. Jó látni, mivé lettek, mivé lettünk, jó tökrüzõdni a szemeikben, és jó, hogy az a valaki, aki a szemeikbõl visszanéz, arra büszkék lehetünk. Tökéletlen, csodálatos, gyenge mégis erõs emberek.

2008.07.31
Világválság
Emett az ügyvédje várótermében üldögélt, arra a napra gondolt, amikor tizenkét évvel azelott megismerte Ezmét. Eleinte csak szeretõk voltak. Sok idõ multán kezdte azt érezni, hogy a nõ az élete.
Végre behívták. A fiai nem jöttek el, egy emailben tudatták vele, hogy nem felet meg az idõpont. Nincs mese, ki kellett pengetni a tíz milliót. Csakhogy minden vagyonát (és reményét) a fiai birtokolták, semmije sem maradt, csak adóssága, amire Ezme házát is ráterhelte. Becsapta azt, aki õt a legjobban szerette, hátat fordítottak neki azok, akikben a legjobban megbízott. Az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében, de túlságosan szeretett élni, hiszen ha lett volna több hitele, azt is elverte volna.
Mégis összeszedte magát és felállt. Felnézett az égre, elveszíthet mindent, de nem Ezmét. Rendbehozom, gondolta és beugrott a támaszpontra egy pezsgore.

2008.07.30
Játszótéri dolgok
Végre megérkezett a várva várt házikó. Bella majd kiugrott a borébol. Azonnal ráuszította férjét, aki buzgón nekiugrott pár másik apukával és seperc alatt összerakták. Arcukon széles mosoly ült, addigra a játszón kisebb tömeg gyûlt össze, és várták, hogy elhangozzon a buvös szó: kész. Aztán már nem tudták megvárni. A gyerekek megrohanták a házikót, elkezdtek betüremkedni, vagy 15-en ott tolongtak az ajtónál, mindenki ki akarta próbálni. A szerencsésebbek az ablaknál nyomorogtak és a kívül rekedtekkel társalogtak elégedetten. A kintiek az ablakba gazt ültettek. A boldogság hosszú percekig tartott, de voltak boldogtalanok is a kint ragadtak között. Ezek egyszer csak elkezdték ütögetni, rugdosni vágyuk elérhetetlen tárgyát. Egyre többen lettek a haragosak, már egymást is püfölték, valaki megvakult, vér folyt mindenütt. Bella hazamenekült és megfogadta, soha többet nem szervez semmilyen játékot ennek a primitív lakóközösségnek. Van aki épít, van aki rombol. Van aki csak nézi.

2008.07.29
Kell egy hely
Az ezredes már várt rám. Mint mindig, elõbb érkezett mindenkinél. Úgy tartotta, a kezdeti elõny fél gyõzelem. Kb 30 évembe telt, hogy megtanuljam, amikor az ezredes kérdez, nem kihallgat, és a "nem" is egy opció.
Végre megérkezett az ingatlanos és elindulhattunk traktorhangú csereautóján, az övét szerelték.
Az elsõ ingatlan egybõl álmaim lakásának bizonyult minden szempontból, kivéve egybõl, na vajon melyikbol?
A második helyszín az elsõtõl fényévnyire volt, meg sem álltunk, a traktor ment tovább. A harmadik ház az elsõ mellett állt, idõhúzásnak nem volt rossz. A férfi már várt ránk. Apró, köpcös, puha kezû, mámoros szemû. Hogy a mámort az alkohol, vagy a szemben levõ leánykollégium ihlette, az már nem fog kiderülni. Leghõbb vágyam a menekülés volt, nyuszi talán beteg vagy...

2008.07.28
Újra itt van
Ismét írok. Mindig egyetlen személynek szól, most is.
Ki tudja, megy-e még. Régen írtam, csak úgy dõlt belõlem a szó. Talán nem olyan nehéz, a titok, hogy nem kell parázni, semmitõl: hagyni kell, hogy follyon, hogy jöjjön. Ahogy Hamingway mondaná: "Írd le az elsõ õszinte dolgot, ami az eszedbe jut".
Mit keresek? Mit is keresek itt? Erõsítést. Nagyon legyengültem amióta egyedül maradtam és ha lehet, még jobban félek. A szokásos történet, kisebb variánsokkal, mindegy. A kis variáns, hogy 5 hónapos terhes voltam, amikor egyedül maradtam... érdekes, rá 4 hónapra már "nem leszek egyedül soha", máshogy nem is akarom gondolni. Nyuszinak becézem a kislányomat, holott a nyúl én vagyok.

Back Contact